TÓPARTI FÜRDŐHÁZ

„Tógáddal együtt vesd le gondjaid” – szól a római mondás, amely a legenda szerint minden valamirevaló fürdőház kapujában ki volt írva. Okos tanács, hiszen kikapcsolódni akkor lehet, ha nincsen semmi, ami a relaxálás idején visszarántson a hétköznapi valóságba…

A teljes kikapcsolódás érdekében ajánlatos a mobiltelefont a dolgozószobában hagyni, sőt a házi spa részleget olyan helyen kialakítani, ahol nem zavarhat csöngő, skype, vezetékes telefon csörrenése sem. Házigazdáink továbbléptek még ennél is, a zavartalan pihenés érdekében. Az otthoni feltöltődés szentélyét a házon kívül építették meg, egy, az ókoriak kényelmét idéző különálló fürdőházban.

A többgenerációs rezidencia, a telken álló két épület és a terület zártsága az utcafront felé eleve szavatolja az elkülönülés lehetőségét, „az én házam, az én váram” elvét követve. A téglából és betonalapú faelemekből épült kerítés várfaljellege véd az utca felé, míg az a szerencsés adottság, hogy nincs a környéken emeletes ház, a teljes intimitást biztosítja.

A kertre nyitott lakóterek szerves kapcsolatban állnak a természettel, amelynek minden örömét és szépségét élvezni lehet ebben a csodálatos környezetben, ahol valódi vízi paradicsom is gyönyörködteti a szemet-lelket. Dudik Imre kertépítő tervei nyomán először – évekkel ezelőtt – a látványt, no meg a kert élővilágát gazdagították egy 80 négyzetméteres tóval, ebben aranyhalak lubickolnak azóta is. Ám – ezt a gondtalan lubickolást megirigyelvén a halacskáktól – a család tagjai is szabadtéri fürdőzésre vágytak, ahogy mondani szokás „a természet lágy ölén”. Ezért épült meg később a kert másik gyöngyszeme, a nagy bio fürdőtó, amely a maga 550 négyzetméterével nemcsak a növényeknek és vízi állatkáknak ad menedéket, de úszásra is kiváló lehetőség a közepén kialakított 25×8 méteres és 180 cm mély medencerészével. Az Europond Kft. szakemberei építették, akik kiváló munkát végeztek, s a megfelelő növényfajok betelepítése után olyan biológiai egyensúlyt is sikerült kialakítaniuk, mely szükségtelenné teszi a vegyszeres tisztítást.

A természetes vízfelület pedig remek klímát biztosít az egész kertnek. Meghálálják ezt a növények és a kisállatok, de még a kerti állatházban lakó törpenyuszi házaspár, Zsömi és Szesszi is jobban érzi magát a páradús levegőben. Hát még a madarak! Erről házigazdánk igazán lelkesen mesél: – Hobbim a madarak megfigyelése, a kert építésénél és már az első tó kialakításánál is alapvető szempont volt, hogy minél több fajta madár lakóhelyének megfeleljen.
Elmondhatom, hogy a kertünkben 24 fajta madarat figyeltem már meg, amelyek közül talán az aranyhalaimat vadászó bakcsó számít a városi területeken igazi ritkaságnak. Ezenkívül a kertünkben élt egy igen-igen ritka előfordulású, hófehér, azaz albínó feketerigó. Büszkeségemre a kertünket a Magyar Madártani Egyesület „Madárbarát Kert”-nek nyilvánította. A szárnyas kedvencek röptében pedig nem csupán odakintről, vagy az ablakon keresztül a házból lehet gyönyörködni, hanem már fürdőzés, relaxálás közben is, méghozzá a kertben lévő önálló fürdőház üvegfalán keresztül.

A nemrégiben felépített és mindenféle kényeztető vízi csodaeszközzel felszerelt helyiségben minden megtalálható, mi szükséges lehet test és lélek felüdüléséhez. S akár a római patríciusok, amikor csak kedvük tartja, vendéglátóink elvonulnak ide, zavartalanul hódolni a víz nyújtotta örömöknek. Hogy mi is kell mindehhez? Mindenekelőtt egy jól kiválasztott masszázsmedence.
– A fürdőházban minden a mi elképze­léseink, terveink szerint készült el. A masszázsmedencét a SpaTrend Kft. kínálatából választottuk ki. Minőséget akartunk, hosszú távra, mely a legjobb funkciókkal van ellátva, és mondhatom, jól döntöttünk, amikor a Hot Spring Envoy típusú medencéjének megvásárlása mellett határoztuk el magunkat. Ötszemélyes, mindannyian beleférünk egyszerre, és még barátokat is vendégül láthatunk egy kis locsogópartira. Mindenki odavan érte, nem is csoda, hiszen ez a medence többfajta masszázsfunkcióval és motomasszázsprogrammal is felszerelt, a gerinc két oldalát egy masszőr sem tudná jobban ellazítani.

További kényeztetés a nyakzuhany, és igazán különleges látványban van részünk, amikor bekapcsoljuk a többszínű LED világítást, amelynek még az erősségi fokozata is változtatható. Mi felnőttek relaxálásra, felfrissülésre, masszírozásra használjuk, a gyermekünk leginkább „búvárkodás” céljából csobban bele. A színét is tudatosan választottuk, ez a gyöngyházfényű héj, a Champagne Opal még szebbnek, különlegesebbnek mutatja a megvilágított vizet. A Costal Grey szürkés burkolat pedig illik a környezethez, a márványos hatású olasz padló- és falburkolathoz, ­illetve a melegebb tónusú, magyar gyártású mozaikcsempéhez, amelyet az Atrium Aqua Kft.-től vásároltunk.
Ne csodálkozzunk azon, hogy vendéglátónk ilyen pontosan írja le a medence minden paraméterét, hiszen ő maga volt a tervezője is ennek a hangulatos fürdőháznak. Saját ötlet volt az elrendezés meg a sok látványelem, így az egyedi gyártású, látványos kagylódísz is a mennyezeten, akárcsak a falon mozaikból kirakott csigaház. S hogy a kényelem teljes legyen, a medence mellé egy ötszemélyes szaunát, hozzá merülőmedencét és persze egy komfortos pihenőgarnitúrát is beszereztek. Érdemes volt beruházni – hetente legalább háromszor-négyszer benépesül a fürdőház, de akár egy teljes szabadságot is el lehet ebben a környezetben teljes kikapcsolódással tölteni.

VIZES TÉRJÁTÉKOK

A papírlapra húzott bármilyen vonal, az anyagból mintázott legegyszerűbb forma is olyan, mint a vízbe dobott kavics. Felbolygatja a nyugalmat, mozgósítja a teret. Ezt a módszert a legjobb designerek remekül alkalmazzák tervezés közben.

Azt gondolnánk, hidegburkolatban már nem lehet újat kitalálni, hiszen folyamatosan annyi új csempe jelenik meg a boltokban, hogy az Egyenlítő mentén többször is körbeburkolhatnánk velük a Földet… Ám évről évre bebizonyosodik, hogy a tervezői fantázia határtalan. Sőt, szaniterek terén sem panaszkodhatunk, bár ezek esetében az emberi test formája, méretei és az ergonómiai szempontok bizonyos fokig korlátokat szabnak az extrém ötletek szárnyalásának. Lássuk, milyen meglepetéssel szolgálnak manapság az „ötletgyárosok”!

A víz érintése
Beülünk a kádba, beállunk a zuhanykabinba, de talán kimondatlanul is arra vágyunk, hogy bárcsak kint, a természetben, tóban, folyóban, tengerben élvezhetnénk a víz simogatását… Aki vízparton lakik, gyakran megteheti, de ezek a szerencsések vannak kevesebben. Rafinált, sokszor stilizált hullámmintás csempével azonban megidézhetjük fürdőszobánkba a vizet. A lapok lehetnek fémes felületűek, fényes vagy matt kivitelűek, mozaikmintásak, harmatcsepp-motívumosak, kristálykövekkel díszítettek és még ki tudja, hányfélék. A kínálat szinte végtelen, könnyű is meg nehéz is megtalálni a nekünk megfelelőt. Ki-ki válasszon fürdője stílusához illőt közülük.

Mindennap mosoly
A fürdőszoba nemcsak az ésszerűen megtervezett, jól kiválasztott burkolatok, szaniterek, csaptelepek halmaza, hanem életünk egyik meghatározó helyszíne, ahol frissülünk, szépülünk, relaxálunk, ezért jólesik kisebb-nagyobb kiegészítőkkel személyessé varázsolni, hasonlóképpen, mint a lakás többi helyiségét. Ezt nem csak a szükséges kellékekkel, szép flakonban tárolt piperékkel, parfümösüvegekkel, ízléses tárolódobozokkal tehetjük, melyeket időnként lecserélve új stílust és hangulatot csempészünk a fürdőbe. Jól mutat a falon, pulton néhány egyedi dekorelem is, így fürdőben nem szokványos vízi „szerkezet”, például pár kerámiabéka, melyek mosolyt csalnak az arcunkra. Plusz poén, ha a mosdókagylónk – a békákhoz illően tócsa formájú, szerencsés, aki ilyen egyedi darabot tudhat magáénak.

A fürdő „egyéniségéről”
Évtizedeken át megszoktuk a standard díszítéseket – egy sima, egy nádli: azaz alul sötét, felül világos csempe, esetleg jól nevelten körbefutó keskeny és/vagy széles dekorcsík. Ezt a kész receptet kaptuk régen a csempékkel. Nincs benne semmi inspiráló, nem kell sokat gondolkozni, csak felpakolni a falra és kész. Mai változatai már sokkal több lehetőséget nyújtanak a kreativitásra. Mégis maradhat bennünk egy érzés, hogy ez is „félkész” termék, hiányzik belőle valami kis plusz, amitől több mint egy tetszetős kirakós játék. Hozzuk hát be a fürdőbe saját világunk hangulatát! Például: stílusos kavics falburkolattal és rafinált megvilágítással barlanghatású atmoszférát teremthetünk, és ehhez a sztalaktitokra emlékeztető lámpa formája is nagymértékben hozzájárul. A függőlegesen beépített keskeny világítósáv is azt az érzetet kelti bennünk, mintha közelítenénk a barlang kijáratához, ahonnan belopakodik a fény. Ez a csipetnyi fűszer az, amitől életre kel a tér. Minden fürdőbe – és bármilyen más helyiségbe is – bevihetünk olyan ötleteket, melyek belőlünk fakadnak, ettől lesz az otthonunk összetéveszthetetlenül egyedi, amilyet másnál nem látunk.

A víz mint látványHa olyan szerencsés helyzetben vagyunk, hogy nagy belmagasságú és tágas tereink vannak, készítessünk látványos installációt. A gyönyörű mozaikkép előtt a víz megjelenítése jelképes, ügyes imitáció, szofisztikált fényekkel. Egy ilyen alkotás nappalink méltó dísze lehet, lenyűgöző látványt nyújt és eleganciát sugall. A vízimádók indirekt módon, dekoratív tapétával, vagy hullámra emlékeztető álmennyezettel is szép látványt teremthetnek.
Összegezve: ma, amikor a fürdőkultúra a reneszánszát éli, a vízzel való találkozásunk nem merül, nem merülhet ki a rutinszerű napi tisztálkodásban, szükségünk van arra is, hogy a fürdőnk egyúttal esztétikai élményt is nyújtson. Amikor a vízzel kapcsolatban a wellnessről beszélünk, lehet, hogy nem is tudjuk, hogy a szó maga eredetileg jóllétet jelent. Mára azonban sokkal mélyebb értelművé vált, alapja az egészségmegőrzés, és ez már életmóddá vált. A keleti kultúrák jótékony hatására a holisztikus szemlélet került előtérbe, mely az embert nem „testrészek” sokaságának tekinti, hanem testet-lelket-szellemet egységes egésznek. Ezt a régi-új szemléletet magunkban újra kell értelmeznünk, lakókörnyezetünket úgy alakítanunk, hogy teljes embernek érezhessük magunkat benne.

FÉNYÁRBAN – A SPA SZERELMESEI

A körpanorámás telken vendéglátónk olyan elegáns és igényes házat akart létrehozni, amelyiknek van múltja, jelene és jövője is. A tervezéssel Troll István építészt bízta meg. A villa klasszikus stílusjegyeit felvonultató tervet megmutatta Varró Zoltán designernek, akitől friss, fiatalos, „mai” belső tereket kért.

A különleges, elegáns belső kialakításáról Varró Zoltán számol be.
– Az eredeti tervet egyetlen jelentős ponton változtattam meg, ami szinte teljes körű belsőépítészeti átalakítással járt – mondja. – A négy oszlop határolta nappali terét a mennyezet 60 cm-nyi megemelésével kastélyhoz illő belmagasságúvá növeltem. S hogy a látvány igazán impozáns legyen, a nappali mennyezetének mintegy 9 négyzetméternyi, romboid alakú, szimmetrikusan elhelyezett áttörése mellett döntöttünk. Ez a második szinten üvegdobozhoz hasonlóan jelenik meg, és az épület tetőszerkeze­tének elemeként üvegfedéllel fejeződik be. Így mindkét szintre jut természetes fény is az üvegdobozon át. Egyúttal ez lett a kastély belsőépítészeti tengelye is, mert a második szinten e köré szerveztem a  szülői hálót és a kétszintes, üvegszerkezetű gardróbot, valamint a hálószobához kapcsolódó, üvegfalakkal szeparált fürdőegységet.

A nappali mennyezetéből induló üvegdobozba akkora csillárt választottunk, amely betölti az üvegdoboz belsejét, és a látványa a nappaliból és a hálóból egya­ránt élvezhető. S minthogy a belső felülete tükröző üveg, megduplázza a csillár látványát, de nem enged bepillantást a hálóba, viszont a hálóból a csillárra, ­illetve a nappalira tökéletes a rálátás.
A hagyományos villák elengedhetetlenül fontos elemét, a kandallót hangsúlyos helyre, a nappali központjában helyeztük el, ám a látványát mai formanyelvre fordítottuk. Fölé helyezett szokványos tükör helyett négyszögekből álló, falméretű, csiszolt tükörkerettel díszítettük, ami a fények megsokszorozása mellett a térérzetet is növeli. Ugyanezt szolgálja az is, hogy a nappali két oldalán a tévészoba, illetve az olvasószalon tere is csatlakozik a nappalihoz.

Lemondtunk a ma divatos „egyterű­sítésről”. Közlekedőszerű, levegős hallal választottam le a nappalit az ebédlőtől, két lépcsőfoknyi magasságba emelve az utóbbit. A konyhát pedig részben a hall falszakaszába „ültettem” be, valamint az ebédlőtől két párhuzamos bárpultszerű átadó- és munkapulttal zártam le. Így a nappaliból csak az ebédlő látható, amelynek eleganciáját azonos szintre emeltem a nappaliéval, ezt szolgálja a tálalószekrény szerepét betöltő, kivilágítható ónixfalba épített üvegvitrin is. A két funkció (konyha-ebédlő, valamint nappali) különállását burkolat- és falszínváltással is jeleztem. A levegős nap­paliban a fehéret és árnyalatait, valamint márványburkolatot használtam, a konyha-étkezőben pedig a barna falak mellett hasonló árnyalatú padlóburkolatot. A nap­paliban gazdagabban alkalmaztuk az újrafogalmazott klasszikus elemeket is: gipszstukkókat a mennyezeten és az oszlopokon, illetve a kárómintát a falakon és a márványburkolaton, vagy a mennyezetet áttörő üvegkalitkánál.

A megrendelők kívánságára az ebédlő-konyhában frissebb, fiatalosabb, minimálközeli formavilágot jelenítettünk meg.
Ez utóbbi a második szinten még karakteresebben jelenik meg. Nem csupán a szín- és a formavilág, hanem az anyaghasználat tekintetében is. Itt főként a már­vány, valamint az üveg, kevés fémmel és az ezüstszürke, a fehér dominál, sok-sok textília kíséretében. A különleges térérzetet pedig a funkciókat szeparáló eltolható „üvegfalak” biztosítják a háló és a fürdőegység között, és az egészet a fürdőkád köré szerveztem. Ez a tér az áttetszőség jegyében fogant, ahonnan kifelé tekintve a város panorámája, befelé pedig a nappalival összekötő üvegkupola nyújtotta látvány élvezhető, a kádban ülve csakúgy, mint a 2,5 méter hosszú, 1 méter széles épített zuhanyfülkéből is, a fényterápiás, illatadagolóval ellátott „rain shower” alatt állva. Ez lett a tulajdonos egyik kedvenc helye, különösen, amikor a város esti fényeit csodálva használhatja a zuhanyfülkét.

Az igazi spa- és wellnessélmény a legalsó szinten, a mintegy 130 m2-nyi, teljesen egy légterű alapterületen teljesedik ki. Ez a terület az építési telek lejtésének köszönhetően terasszal csatlakozik a kerthez. Már az előtérből induló, íves lépcsősorral is jeleztük, hogy az alagsori világ egészen más hangulatú, mint a többi. Itt a keleti élet és filozófia nyugalma uralkodik, a jellegzetes színek, formák, anyaghasználat és berendezési tárgyak alkalmazásának köszönhetően. Mindezt korszerű technikával ötvöztük. Egy 13 mé­ter hosszú és 1,8 méter széles „szalagmedencét” építettünk, amely tökéletesen­ betölti funkcióját. A hagyományos méretektől eltérve jelentős alapterületet és vízmennyiséget is megspóroltunk, de úszásra is tökéletesen alkalmas! Japán mintára fekete kavicsburkolatot kapott az egész medence, ahogy japán bútorokat helyeztünk el a különleges, famintás mozaiktapétával és üveg-márvány mozaikkal burkolt öltözőkben. A medencétől jobbra a Kínából származó, egy márványtömbből faragott ivókút vízcsepp formájú Gessi csaptelepet kapott, és a melléje épített, térbe állított zuhannyal együtt kavicsba „ágyaztuk” őket. Az első traktus méltó zárásaként egy mindent tudó masszázsmedencét helyeztünk el. A masszázsmedence dekoratív különlegessége a mellette lévő falfelület, mely – természetet is jelképező – inda és madár mintájú képe egyedi kézi munkával, arany mozaikból készült. Az első traktust falamellás, háromdimenziós, surlófényekkel dúsított falburkolattal fogtuk egységbe, az íves lamellák ­hullámzó látványával, a spaérzést erősítendő.

Persze a teljes spaélményhez hozzátartozik a masszázs és az azt követő pihenés is, amelynek helyszínét közvetlenül a masszázsmedence mellett, egy kan­dallóval és a japán bútorokkal övezve rendeztük be. A kandalló tere után újabb pihenőrészt iktattunk be, mégpedig egy egyedi fakabin formájában, ahova egy „grúz” teázó került. Ahogy a teljes alsó szinten, itt is fontos a meghitt világítás, amit a színes virág formájú textillampio­nok szolgáltatnak, pihenésre csábítva a selyempárnákon. Mindezt a második nagyobb egység, a szaunasziget ­követi, amelyet az előzőekkel egy kisebb méretű íves híddal kapcsoltunk össze, a tradicionális japánkertek elengedhetetlen kellékével. A szaunákban rönkfa felületeket, a gőzkabinban pedig meleg árnyalatú üvegmozaikot használtunk. A terasz előtti kijáratot stílszerűen egy kis japán étkezőszettel zártuk. Magát a 130 m2-nyi teret pedig a legmodernebb technogym géparzenál népesíti be, amelyhez a keleties hangulatot bambuszerdő látványát idéző, indamintás mozaikkal teremtettük meg. Itt minden egyedi, és a legmagasabb színvonalat képviseli a felhasznált anyagoktól, a berendezéseken át, a technológiáig. Az utóbbira jellemző, hogy például a hangtechnika és világítás rendszere egyaránt érintőpanelen állítható. A tökéletes ellazulás élményét a masszázsmedencénél vetítővászon-projektor használatával is növeltük.

SPA RENESZÁNSZ MÓDRA

Titokzatos és izgalmas időutazás részesei lehetünk, ha szabadságunk színteréül történetesen a Puchner Kastélyszállót, valamint a tőszomszédságában épített Reneszánsz Élménybirtokot választjuk. Hazánk számtalan természeti és épített kincsét is igazán érdemes megismerni.

A Dél-Dunántúlon, Pécstől mintegy 50 kilométernyire, Bikalon, gyönyörű, ősfás, parkosított területen pompázik a történelmi korok hangulatát felidéző, négycsillagos hotel, ahol napjainkban a XV. században, Itália városaiban virágzó reneszánsz hangulata uralkodik. A csodák, a szépség és a művészetek kora ez, mely nemcsak az embert állította a földi világ középpontjába minden erényével és gyarlóságával, érzelmeinek viharaival együtt, hanem a természetet is rehabilitálta a művészetek terén.

Gondoljunk csak a kor egyik legkiemelkedőbb polihisztorára, a kimagaslóan tehetséges és nagy műveltségű Leonardo da Vincire, vagy akár Shakespeare halhatatlan hőseire, a veronai szerelmespárra, Romeóra és Júliára… A humanista, emberközpontú filozófia, reneszánsz életérzés jegyében született ez a szálloda, a szobák, az apartmanok berendezése, illetve a hozzájuk tartozó fürdőszobákat is ennek szellemében alakították ki.

Az említett korszak Varró Zoltán designert ihlette meg – épp természetközelisége, emberközpontúsága okán. És ahány reneszánsz lakosztály született a tervező álmai nyomán, annyiféle hangulatú a hozzájuk tartozó fürdőszoba is. Egyetlen közös elem köti össze őket: a reneszánsz építészetre jellemző alapanyagok, nevezetesen a fa és a kő kombinációjának használata. Mégpedig a lehető legrusztikusabb kivitelben.

– Nagyjából háromféle alaptípusú lakosztályt, és ennek megfelelően fürdőt terveztem – magyarázza a tervező.
– Az úgynevezett kézműves házak a nem túl módos, de nem is szegény rétegeket képviselik. A fürdőszobák kivitelezése, berendezése ezekben a legegyszerűbb, a legrusztikusabb, ám levegős, a pihenést/relaxálást maximálisan szolgálja. Ezek, bár teljesen elkülönülnek a lakosztálytól, mégis olyan tágasak, hogy egy külön kis fürdőlakosztályként jelennek meg, szeparált funkciókkal. A vécét például olyan polcrendszerrel választottuk el a fadézsától, amely törülközők vagy tisztálkodószerek tárolására éppúgy alkalmas, mint a mécses-, illetve a gyertyafényes ellazuláshoz szükséges tárgyak elhelyezésére.

A reneszánsz hangulatot pedig a fadézsa és a famennyezet mellett a rusztikus kivitelű, farönkből készült mosdóállványok, valamint a bontásból származó, régi gerendapillérek hivatottak képviselni. S hogy mégis a XXI. században vagyunk, arra többek között az üvegfalú zuhanykabin és az antik hatású, de modern csaptelepek és mosdók is utalnak.
A másik alaptípus a gazdagabb „úri” apartman, amelynek a fürdőszobája már nem különül el teljesen magától a lakosztálytól, ajtó helyett egy széles, bontott gerendákkal „bélelt” átjáró köti össze a két funkciót. Itt kevesebb a rusztikus elem, amelyet az egyébként valamennyi reneszánsz lakosztályban megjelenő, farönk mosdóállvány képvisel. Viszont csiszolt és faragott mészkő a burkolat, a csaptelep pedig igazi designklasszikus: Philippe Starck tervezte muranói üveg.
Túl ezen, valóságos királyi szálláshely a harmadik, amelyet mi Romeo és Júlia lakosztálynak neveztünk el. Kényeztetés ugyancsak királyi fokon: egy térben helyeztük el a lakófunkciókat és a fürdőt, ezen belül hármas osztást alkalmaztunk. Első a gazdagon díszített háló, majd az ennek folytatásaként megjelenő, párnákkal bélelt alkóv, azaz pihenő következik, amelyet a pazarul berendezett fürdőegységgel zártunk. A reneszánsz jellegzetes falikárpitjait itt hófehér függönyök, baldachinok helyettesítik, melyek szerepe az egyes egységek elválasztása is. Itt a legkifinomultabb, legdíszesebb, legkényeztetőbb a fürdőszoba, persze az elmaradhatatlan farönkökkel, mint a lerakó-, illetve a mosdótartók. Mai átirat a királyi közérzetre, fürdőkultúrára… Ahogy egy csodálatos történelmi kor mai átirata a Reneszánsz Élménybirtok is, mely a korabeli életérzésre utal finoman, és nem annak másolata…

SPA RELAXDIVAT

Egy úszómedence a kert alkotóeleme, ahogyan a táj része a tó vagy a folyó. Ám nem mindenki rajong a szabadtéri kialakítás gondolatáért, hiszen egy kültéri medencével – ha van egyáltalán alkalmas terület hozzá a kertben – mindig több a gond. Belehullnak a levelek, bogarak, folyamatos tisztogatást igényel, használatát pedig meghatározzák az időjárási viszonyok – még akkor is, ha fedhetővé, fűthetővé tesszük. Ám egy beltéri medencében lubickolva nem láthatjuk a kék égen gomolygó bárányfelhőket, a széltől rezgő bokrokat, ringatózó faágakat, nem érezzük arcunkon a nap melegét.

Kint is vagyok, bent is vagyok…
A belső medencék komfortját és a kültériek természetközeliségét, a kerti környezettel egybeolvadó idegnyugtató látványát ötvözik a nagy népszerűségnek örvendő, télikertmódra kialakított wellnessrészlegek.

Ennek a spatípusnak a lényege az építészeti megoldás, hiszen csakis földszinti, közvetlen kertkapcsolatos, az épülethez mintegy toldalékszárnyként kötődő helyiség alkalmas erre a célra. Az uszodának szánt házrészt fémszerkezetes, csupa üveg fallal kell kialakítani, így érhetjük el, hogy egyszerre élvezzük a belső tér biztonságát és a kert szépségét. Magától értetődően a kinti zöld növények látványa nem elegendő az illúzióhoz. Ahhoz, hogy teljes legyen a „kint is vagyok, bent is vagyok” érzete, a cserepes növények bőkezű alkalmazása mellett úgy kell megtervezni a medencét, a burkolatokat, a berendezést, hogy azok is mind-mind a kertben használatos elemekre hasonlítsanak.

Burkolatok és színek
Válasszunk rusztikus, lehetőleg természetes anyagokat padlóburkolatnak. Szóba kerülhet a terméskő, a tégla, a cottó, vagy az ezeket imitáló, esetleg más természetes megjelenésű kerámia. Akik a kültérhez még inkább hasonló környezetet teremtenének, azok alkalmazhatnak térkövet is, így valóban olyan hatás érhető el, mintha a kertben sétálnánk. Meggyőző lehet egy kavicsmintás hidegburkolat is, sőt akár kisebb, folyami kaviccsal feltöltött szigetet is létrehozhatunk, növényekkel gazdagítva, amelyek kellemes változatosságot teremtenek a medence körül. Tovább fokozhatjuk a látványt, ha a cserepekbe, a növények tövébe víz- és páraálló reflektorokat, spotokat rejtünk el, amelyek csodás hangulatfényeket varázsolnak esténként.
Színek tekintetében – ennél a stílusnál – maradjunk a természetes tónusoknál. Remekül illenek ide a bézsek, homokszínek és az égetett cserép árnyalatai, amelyek a növények zöldjével harmóniát alkotnak. A medencék belseje legyen kék (így a víz tisztaságát hangsúlyozzuk), ám a hagyományos élénkkékek helyett inkább a türkizes árnyalatok mellett döntsünk. A peremet, a partot azonban már inkább a terrakotta jellemezze, mozaik helyett nagyobb méretű kerámiákkal, cserepekkel körberakva.

A medence és a bútorok
Maga a medence lehet szögletes is, ha jobban szeretjük a szigorú mértani vonalakat, ám akkor igazán stílusos az összkép, ha íves, szabálytalan alakút építünk be. A lekerekített formavilág, a sarkok, derékszögek hiánya mind a természetes tavak keresetlen szépségét idézi. Ezért, ha maga az úszómedence téglalap alakú is, feltétlenül alakítsunk ki a közvetlen közelében egy ovális vagy kerek pezsgőfürdőt, vagy akár lábáztatót. A kerti hangulatot erősíthetjük kisebb csobogókkal, szökőkutakkal, kerti csapokkal is.
A fürdés utáni pihenésről is gondoskodnunk kell, amelyhez elengedhetetlen kellék a kényelmes pihenőágy vagy fotel. Jó választás a kovácsoltvas hatású berendezés. Egy kerekeken gördülő, matraccal ellátott fekvőágy igazán stílusos eleme ennek az enteriőrnek, kiegészítve kerek lerakóasztalkával vagy karosszékkel, de fonott rattan vagy teakfa is szóba kerülhet.
A lényeg, hogy minden darab a nyugalmat, a harmóniát, a nyarak vidámságát és a vakációk önfeledt pihenését juttassa eszünkbe, ahányszor csak rájuk nézünk…

WELLNESS FELSŐFOKON

Ki jön szaunázni? – hangzik el a kérdés a társaságban, majd páran felemelik a kezüket és elvonulnak a wellnesshelyiségbe, míg a többiek a nappaliban maradnak meccset nézni, illetve a sport iránt kevésbé rajongók a konyhában csoportosulnak egy rögtönzött koktélpartira.

Ennek a Balaton-felvidéki kúriának a tulajdonosa úgy gondolta, hogy a fent felsorolt örömforrásokat nem is muszáj elkülöníteni egymástól, amikor úgy döntött, hogy az egykor borászati tárolásra használt épületben egy kényelmes wellnessrészleget alakít ki a maga, a családja és az üzletfelei számára.

A tervezésre felkért Fejes Gergő belsőépítész ugyanis azt a feladatot kapta, hogy a rendelkezésére álló épületben egy olyan multifunkciós wellnessközpontot hozzon létre, amely egyszerre betölti egy családi nappali, egy reprezentatív tárgyaló, s egy akár közületi igényeket is kielégítő bár és egy tévészoba szerepét is. Méghozzá úgy, hogy maradjon közvetlen kapcsolatban a kültéri medencével és a napozóterasszal, legyen felszerelve természetesen pezsgőfürdővel, szaunával, zuhanyzóval, öltözővel. Olyan közösségi térről álmodott a megrendelő, ahol nemcsak a család, de az üzleti partnerek is kényelmesen, minden kötöttség nélkül lehetnek együtt, hosszasan beszélgethetnek anélkül, hogy rákényszerülnének egy-egy kötelezően közös tevékenységre. Itt végre mindenki úgy töltheti el a szabadidejét, ahogy kedve tartja, anélkül, hogy zavarná a többieket. El lehet vonulni egy nyugodt sarokba beszélgetni, olvasgatni, tévézni vagy – a projektoros kivetítőnek hála – lehet filmet nézni, sőt mindezt fürdés vagy szaunázás közben is megtehetik. A tervező az egész család által jól átgondolt igényeket, nagyon jó, kész ötleteket alapul véve egységes stílusban, elegáns – a sötét diófa bútorok és világos falak kontrasztjára épített – színhasználattal komponálta meg az enteriőrt.

A társalgó kialakításakor fontos szempont volt, hogy a beszélgetőpartnerek egymással szemben ülhessenek le – meghitten, akár a tábortűz körül. Éppen ezért a fával burkolt pillér mögé bújó, oldalról pedig egy fareluxával zártabbá tett parapetfallal, azaz egyfajta belső pergolával határolt beszélgetősziget hatalmas, törtfehér bőrkárpitos kanapéját U alakúra rendelték, amely körbeöleli az egyedi tervezésű diófurnéros dohányzóasztalt. A tábortűzhangulat imitációja az asztallapba beépített bioetanol-kandalló is, mely igazán különleges atmoszférát teremt esténként.
A fareluxa túloldalán kapott helyet a bár, mely valóban megállná a helyét akár egy nagyobb éjszakai szórakozóhelyen is, különleges, fával keretezett, megvilágított kőmozaikkal burkolt pultfalaival, fehér ülőkés, krómlábas bárszékeivel. Határvonalát jelzi a lámpasor is, a fehér üvegburás függesztékek így térelválasztó szerepet töltenek be.

Ha már mindenkinek van ital a poharában, és a komolyabb beszélgetésen is túlestek, akkor lazításképpen jóleshet egy kis masszírozó, lazító fürdés, amihez nem kell messzire menni, hiszen a helyiség terméskővel kiemelt főfala előtt ott vár a kavicsburkolattal körülvett (kavicságyba foglalt), faburkolatos, hatszemélyes SpaTrend pezsgőmedence. A szomszédos, kívülről diószínre pácolt szauna falára erősített flat televízión követni lehet a meccset, vagy továbbnézni a filmet fürdés közben, vagy épp  a szaunában izzadva, hiszen annak falába vágott hőálló panorámaablakán át is rálátni a multimédia-egység minden elemére. Maga a szauna kombinált, akár infra, akár hagyományos finn üzemmódban is működtethető, így nagyobb társaságban, magas hőfokon, illetve egyénileg, alacsonyabban is remekül használható.

A szauna, a medence, illetve a hozzájuk tartozó, kavicsburkolatos élményzuhanyzó miatt, melyek mind egy térben vannak a nappali funkciót is betöltő helyiséggel, tervezés közben ügyelni kellett a magas páratartalomra. Így minden beépítésre kerülő anyagot az esztétikai szempontokon kívül úgy válogattak össze, hogy ne ártson nekik a víz – a padlóra gyönyörű fahatású PVC került, a kanapék kárpitja könnyen letörölhető bőr, penészesedést gátlót is tartalmazó uszodafestékkel színezték a falakat, és ugyancsak remekül bírják a megpróbáltatásokat a kő- és kavicsos felületek. Mivel ez a közösségi tér egyszerre tölti be a nappali-, a tárgyaló- és a spafunkciót, szükség volt egy szeparáltan kialakított öltöző-mosdó-vécé-zuhanyzó blokkra is, ahol a vendégek és a családtagok átöltözhetnek, felfrissülhetnek. Ezek a helyiségek egységesen elegáns tarvertin mészkőburkolatot kaptak, a tejeskávészínű felületeket az egyedi tervezésű, modern, fémlábas, sötét diószínű bútorok teszik melegebb hatásúvá.
Hogy a külső és belső tér összhangban működjön, az átalakítás során az egykori bortároló kültéri medence felőli falán hatalmas tolóajtókkal szabdalt falfelületeket hoztak létre. Így a kert és a napozóterasz nagy üvegfelületekkel kapcsolódik a wellnessrészleghez, nyáron mintegy eggyé olvadva vele. A kinti úszómedence már megvolt jó ideje, ám az átalakítás során azt is korszerűsítették, felújították. Környezete új burkolatot kapott, mellette pedig kialakítottak – a kúria építészeti stílusjegyeit követve – egy hagyományos Balaton-felvidéki oszlopsoron nyugvó szaletlit, amely motoros vászonárnyékolóval fedhető – ez alatt helyezkedik el a napozóterasz. A tökéletes kikapcsolódáshoz természetesen hozzátartozik az épületegyüttesnek és a mesésen karbantartott kertnek a látványa is. Az előtetőről kosarakban leomló petúniák, a nagy cserepekben hajladozó leanderek, a szépen nyírt bokrok, a gyep, illetve az ősfák mind-mind a nyugalmat, a békét és a szépséget hirdetik, amelyre az idelátogatóknak, nyaralni járó családtagoknak is nagy szüksége van a városi mindennapok hajszája után…

FRISSÍTŐ VÍZPÁRA

Szép, tágas, napos erkélyre vágyunk, ahol kedvünkre sütkérezhetünk és sütögethetünk. Meg még szép, füves kertet is szeretnénk, ahová nyári napokon kiülhetünk piknikezni.

A vágyunk teljesül, aztán jön a felismerés: alig van árnyék, vagy ha igen, nem pont ott, ahol szeretnénk, sőt sokszor árnyékban is fülledt a hőség, főképpen a bogrács vagy a kerti grill közelében.

„Hajnaltájban rétre mentem, harmatcseppet szedegettem, pohárkába gyűjtögettem” – írta a költőnő, Fazekas Anna. Már e sorok olvasásakor is szinte érezzük a hűs permet áldásos hatását. Ám a felfrissülésnek vannak ennél hatékonyabb módozatai is: többek közt a kerti párásító, avagy ködzuhany.

A déli, délnyugati fekvésű teraszok nyáron, napközben szinte használhatatlanok, de koraeste sem szívesen ülünk ki a 30 °C feletti hőségben. A felforrósodott szabadtéri pihenőhelyeket kánikula idején párásítással tehetjük élvezhetővé, mert ezáltal akár 8–12 °C-kal is hűvösebbé varázsolhatók. A déli országokban bevett gyakorlat, hogy nagy melegben automatikusan elindítják a párahűtést, de a gyorsuló klímaváltozás okán már nekünk is érdemes időben felkészülni a gyilkos hőség elleni védekezésre. Érdemes beszerezni egy korszerű párahűtéses rendszert, amely teljesen környezetbarát, hiszen elektromos árammal működik, és csupán vizet használ fel. Működésének lényege, hogy egy szivattyúnak köszönhetően a víz magas nyomással és nagy sebességgel egy speciális tervezésű, úgynevezett „ködképző” szórófejen megy keresztül, és így kerül a levegőbe. Ezáltal rendkívül finom vízpára keletkezik, amely nem nedvesíti a földet, nem képez tócsát, hisz a levegőbe kerülve azonnal elpárolog. A páraköd hűti és tisztítja a levegőt, leköti a pollent és a port. Ez az allergiásoknak a legjobb hír, de mindenki másnak is örömére szolgál, hiszen így gondtalanul élvezhetjük a természet közelségét.

Háziállataink is örömmel hűsölnek majd, s a kellemes mikroklíma a madarakat, pillangókat is odacsalogatja, a kert növényei pedig busásan meghálálják a párásítást.

Lehet választani!
Akár egy teraszra, de akár a kertbe is beépíthetjük a párásítót, ha kellemes klímát akarunk teremteni magunknak a szabad ég alatt a hosszú, forró nyarakon át! Nem akadály az sem, hogyha csupán egy bérelt nyaralóban töltünk néhány hónapot, vagy éppen több helyen is használnánk a párásítót. Ugyanis ez az elmés készülék kétféle változatban kapható: lehet fixen telepített vagy mobil. A fixen telepített rendszer kiépítése egyszerű, a hozzáértő szerelők egy-két nap alatt összeállítják. Karbantartása sem okoz gondot: tavasszal egy beindítás előtti ellenőrzést igényel, ősszel pedig a csőszakaszok vízmentesítése a feladat. A mobil párahűtő pedig egy szerkezetben tartalmazza a szivattyút, a ventilátort, a víztartályt, így könnyen mozgatható és bárhol működtethető, ahol összegyűlik a család apraja-nagyja élvezni a vakáció örömeit…

Illatok varázsaA kerti párásító extra élményeket is kínál, ha illóolajok permetezésével kombináljuk a hűsölést. A rendszer ugyanis kiegészíthető egy pumpás adagolóval, amely időközönként illatot permetez a levegőbe. Így a hűsítő fuvallatok akár aromaterápiára is kiválóan alkalmasak. Hiszen öt érzékszervünk van, akkor tökéletes minden, ha mindegyikük megkapja azt, ami megilleti. Ha kedvesünket várjuk meghitt légyottra, a finom falatok és innivalók mellé kísérőnek fahéjas illóolajat töltsünk az időzíthető illatadagolóba. Teadélutánra vagy gyerekzsúrra citromolajat használhatunk (ami ráadásul a legtöbb repülő rovart is elriasztja), ha pedig felnőtt-társaságot várunk, akár kávéillatot is permetezhetünk a levegőbe vendégcsalogatónak.

A hatás garantáltan nem marad el!

Az éjszaka sejtelmes üzeneteit is varázslatosabbá tehetjük a különböző illatokkal. Manapság nem ritka, hogy estére is alig hűl valamit a levegő… A párásítót használhatjuk az éjszakai bulik alkalmával is. Hiszen mi is lehetne jobb annál, mint a medencében hűsölni, páraködbe burkolózni, fáklyafénynél beszélgetni, barátokkal jót mulatni…