Egy úszómedence a kert alkotóeleme, ahogyan a táj része a tó vagy a folyó. Ám nem mindenki rajong a szabadtéri kialakítás gondolatáért, hiszen egy kültéri medencével – ha van egyáltalán alkalmas terület hozzá a kertben – mindig több a gond. Belehullnak a levelek, bogarak, folyamatos tisztogatást igényel, használatát pedig meghatározzák az időjárási viszonyok – még akkor is, ha fedhetővé, fűthetővé tesszük. Ám egy beltéri medencében lubickolva nem láthatjuk a kék égen gomolygó bárányfelhőket, a széltől rezgő bokrokat, ringatózó faágakat, nem érezzük arcunkon a nap melegét.
Kint is vagyok, bent is vagyok…
A belső medencék komfortját és a kültériek természetközeliségét, a kerti környezettel egybeolvadó idegnyugtató látványát ötvözik a nagy népszerűségnek örvendő, télikertmódra kialakított wellnessrészlegek.
Ennek a spatípusnak a lényege az építészeti megoldás, hiszen csakis földszinti, közvetlen kertkapcsolatos, az épülethez mintegy toldalékszárnyként kötődő helyiség alkalmas erre a célra. Az uszodának szánt házrészt fémszerkezetes, csupa üveg fallal kell kialakítani, így érhetjük el, hogy egyszerre élvezzük a belső tér biztonságát és a kert szépségét. Magától értetődően a kinti zöld növények látványa nem elegendő az illúzióhoz. Ahhoz, hogy teljes legyen a „kint is vagyok, bent is vagyok” érzete, a cserepes növények bőkezű alkalmazása mellett úgy kell megtervezni a medencét, a burkolatokat, a berendezést, hogy azok is mind-mind a kertben használatos elemekre hasonlítsanak.
Burkolatok és színek
Válasszunk rusztikus, lehetőleg természetes anyagokat padlóburkolatnak. Szóba kerülhet a terméskő, a tégla, a cottó, vagy az ezeket imitáló, esetleg más természetes megjelenésű kerámia. Akik a kültérhez még inkább hasonló környezetet teremtenének, azok alkalmazhatnak térkövet is, így valóban olyan hatás érhető el, mintha a kertben sétálnánk. Meggyőző lehet egy kavicsmintás hidegburkolat is, sőt akár kisebb, folyami kaviccsal feltöltött szigetet is létrehozhatunk, növényekkel gazdagítva, amelyek kellemes változatosságot teremtenek a medence körül. Tovább fokozhatjuk a látványt, ha a cserepekbe, a növények tövébe víz- és páraálló reflektorokat, spotokat rejtünk el, amelyek csodás hangulatfényeket varázsolnak esténként.
Színek tekintetében – ennél a stílusnál – maradjunk a természetes tónusoknál. Remekül illenek ide a bézsek, homokszínek és az égetett cserép árnyalatai, amelyek a növények zöldjével harmóniát alkotnak. A medencék belseje legyen kék (így a víz tisztaságát hangsúlyozzuk), ám a hagyományos élénkkékek helyett inkább a türkizes árnyalatok mellett döntsünk. A peremet, a partot azonban már inkább a terrakotta jellemezze, mozaik helyett nagyobb méretű kerámiákkal, cserepekkel körberakva.
A medence és a bútorok
Maga a medence lehet szögletes is, ha jobban szeretjük a szigorú mértani vonalakat, ám akkor igazán stílusos az összkép, ha íves, szabálytalan alakút építünk be. A lekerekített formavilág, a sarkok, derékszögek hiánya mind a természetes tavak keresetlen szépségét idézi. Ezért, ha maga az úszómedence téglalap alakú is, feltétlenül alakítsunk ki a közvetlen közelében egy ovális vagy kerek pezsgőfürdőt, vagy akár lábáztatót. A kerti hangulatot erősíthetjük kisebb csobogókkal, szökőkutakkal, kerti csapokkal is.
A fürdés utáni pihenésről is gondoskodnunk kell, amelyhez elengedhetetlen kellék a kényelmes pihenőágy vagy fotel. Jó választás a kovácsoltvas hatású berendezés. Egy kerekeken gördülő, matraccal ellátott fekvőágy igazán stílusos eleme ennek az enteriőrnek, kiegészítve kerek lerakóasztalkával vagy karosszékkel, de fonott rattan vagy teakfa is szóba kerülhet.
A lényeg, hogy minden darab a nyugalmat, a harmóniát, a nyarak vidámságát és a vakációk önfeledt pihenését juttassa eszünkbe, ahányszor csak rájuk nézünk…